2011. november 27., vasárnap

Csirkecomb tejfölös babbal


Ez a bab csak úgy jött főzés közben. Csirkét ettünk volna és rösztit. De ahogy készítettem, morfondíroztam, hogy ez így száraz lesz. Valami mártásos kellene hozzá. Eszembe jutott a pizza sütésnél megbontott óriás bab konzerv. Ezzel jó lenne valamit kezdeni, mert megromlik és kár lenne érte. Így született ez a tejfölös bab, amit bizony megtartok máskorra is.
A megtisztított combokat nagyon kevés forró olajon fehérre sütöttem mindkét oldalon. Sóztam, kevés ételízesítővel is megszórtam. Mikor elsülte az általa engedett levét, kicsi vizet aláöntve fedő alatt készre pároltam.
Kiszedegettem a serpenyőből, és a zsiradék nagy részét is leöntöttem. A bab került - a leve nélkül természetesen- a serpenyőbe. Én nem szeretem ezeknek a konzerv baboknak a levének az ízét. Kicsit édesek. Általában még le is öblítem a babot.
Felforrósítottam , 4 gerezd szeletekre vágott fokhagymát dobtam hozzá és jól átpirítottam. Egy pohár tejföllel megkoronázta, borsoztam és utána sóztam kicsit. Itt vigyázni kell, hisz a csirkéből visszamaradt zsiradék is és a bab is sós már valamennyire.
Kiforraltam és mehetett a tányérokra a kívánt rösztivel egyetemben, ami fagyasztott félkész termék volt.
Naggggggggyon finom!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése